Az Úr ünnepei

Az egész liturgia célja a Szentháromság dicsérete. Minden imádságot az ő nevében kezdünk és fejezünk be; a zsoltárok végén a „Dicsőség az Atyának…” kezdetű kis-doxológiát mondjuk, a szentmisében a „Dicsőség a magasságban…” kezdetű nagy-doxológiát a Szentháromság tiszteletére. A Hiszekegy, a Sanctus, a Te Deum is a Szentháromság ünneplő dicsérete. Voltaképpen a karácsony, húsvét, pünkösd titkáért is az egész Szentháromságot illeti a hálaadás és imádás. Már a X. század óta elterjedt a szokás az Egyházban, hogy a két nagy ünnepi időszak lezárása után külön ünnepet szentelünk a Szentháromság tiszteletére.

Főünnep, fehér.

A Szentháromság vasárnapját követő csütörtököt az Egyház annak a titoknak ünneplésére szenteli, hogy a kenyér és bor külső színe alatt Jézus Krisztusnak, az Isten-embernek teste és vére, istensége és embersége, valójában, igazán és lényegileg jelen van. (Magyarországon ez idő szerint a rákövetkező vasárnap tartjuk.)

Krisztus maga adta tudtul egy látomásban lüttichi szent Juliannának kívánságát, hogy szeretetének ezen titkát egyházi ünneppel is dicsőítsék. IV. Orbán pápa 1264-ben rendelte el ezt az ünnepet, s az ő megbízásából Aquinói Szent Tamás írta meg a liturgikus szövegeket és a nap csodálatos szekvenciáját, a Lauda Siont-t. Az Oltáriszentség alapítása nagycsütörtökön történt. Minthogy azonban akkor Krisztus húsvéti misztériumának sokszoros ajándéka között oszlik meg figyelmünk, s az ünnep fényét már az Úr szenvedése árnyékolja, a húsvéti idő lejártával, szintén csütörtöki napon, az Egyház külön ünneppel ad hálát ezért az ajándékért, s kéri az eucharisztikus Jézus Krisztus áldásait minden hívő életére.

Főünnep, fehér.

Az ünnep tárgya:
\

1. Jézus Szíve, amennyiben a második isteni Személlyel való titokteljes egyesüléssel isteni, és ezért imádásra méltó Szív;
2. Jézus Szíve, mint Jézus istenemberi szeretetének székhelye és forrása, amellyel mennyei Atyja és az emberek iránt viseltetik;
3. Jézus mindenekfeletti szeretete, ki szívéből merítette az erőt mindarra, ami lelkünk üdvözítésére végbevitt és visz most is mennyei dicsőségében és a legméltóságosabb Oltáriszentségben.

A templombúcsú ünnepe, a felszentelés évfordulója, Főünnep, fehér.

Krisztus Király ünnepe (Főünnep, fehér)

Az ünnep tartalma

„Tiéd az elsőség…” énekeljük a Messiásnak a 109. zsoltárban.

1. Az Atya mindent Krisztusban teremtett az égen és a földön, a láthatókat és láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket, hatalmasságokat; minden őáltala és őérette teremtetett. Krisztus tehát a Fő és a Király A TEREMTÉS JOGÁN.
2. Benne van megváltásunk az ő vére által… ő a Testnek, az Egyháznak feje. Tehát Krisztus a Fő, a Király a szent vére árán szerzett MEGVÁLTÁS JOGCÍMÉN.
3. Krisztus e kettős jogon urunk, törvényhozónk, mégpedig az egyes embernek éppúgy, mint a társadalomnak. Uralmát azonban nem erőszakkal akarja megvalósítani, hanem szeretetteljes vonzásával, hogy szabad akarattal ismerjük el felszabadító uralmát. A korunkban az emberiségre különös súllyal nehezedő nyomorúságnak oka voltaképpen a népek elpártolása Krisztustól. Ez az ünnep évről évre hathatósan hirdeti Krisztusnak az emberek és dolgok fölött való felséges és FELTÉTLEN URALMÁT.
4. Isten úgy akarta, hogy Krisztus fősége és uralma a történelem végén nyilvánuljon ki világosan. AZ UTOLSÓ ÍTÉLETEN ő lesz a Bíró, aki mindent összefoglal és átad az Atyának.
   
   Az ünnep története
   
   Krisztus Király ünnepét XI. Piusz pápa rendelte el 1925-ben, Mindenszentek előtti vasárnapra, hogy az elpogányosodó korban, a hamis szabadosság lázongásai között az Egyház tagjait Krisztus főségének elismerésére hívja. Az ünnepet a II. Vatikáni Zsinat után áthelyezték ádvent előtti utolsó vasárnapra. Ezzel az Egyház azt emeli ki liturgiájában, hogy Krisztus királysága, mely láthatatlanul állandóan megvalósul az ő híveiben („Isten országa bennetek van”) az idők végén láthatóan is megjelenik és az emberiség történelmi útját teljessé teszi, annak értelmet ad.