Kotta
Testvéreim, Isten háza mi magunk vagyunk. Ha mi vagyunk az Isten háza, akkor ebben a világban épülünk, és a világ végén fogunk felszenteltetni. Az építés fáradsággal jár, a felszentelés viszont ujjongó örömet hoz. Amekkora fáradsággal jár most a hívek összegyűjtése Krisztusban, akkora lesz az öröm a feltámadáskor. A hit úgy hozza össze az embereket, mint ahogy az erdőből kivágott fákat és a hegyből kimetszett sziklákat hordják össze. A hívek a hitoktatás, a keresztség, a keresztény nevelés által úgy formálódnak, mint a kőfaragók és ácsok kezében a faragott és összeillesztett kövek, gerendák.
Az Úr házát azonban csak azok építik, akik a szeretet kötőanyagával dolgoznak. Az Úr azt mondja: „Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást!” Amíg bűnösök voltatok, nem építettek nekem házat, romokban hevertetek. Szeressétek egymást, hogy felépüljetek romjaitokból. Amíg a hitetlen életből összegyűjtik az embereket a hitre, amíg lenyesik, lefaragják róluk a rosszat, a tökéletlent, hogy alkalmasakká legyenek a békés és hézagmentes egységre — mennyi kísértést, mennyi gyötrelmet kell elszenvedni! Mikor azonban elérkezik majd a Ház örök felszentelésének napja, amikor majd ezt hallják: „Jöjjetek, Atyám áldottai!” — mekkora lesz akkor az ujjongás és a boldog biztonság!
Tehát szívetekben az apostolok tanításából vessetek alapot. Alázatból készítsétek el a padlózatot. Imádsággal és igaz beszéddel emeljétek falakká az üdvös tanítást. Az Istenről szóló tanúságtétel legyen a világító lámpás. Oszlopként hordozzátok a betegeket; mint a tető oltalmazzátok a szegényeket, - hogy az Úr mulandó jótettekért örök kincseket adjon nektek, s mindörökre felszentelt templom lehessetek az Ő bennetek lakása által.
(Szent Ágoston)