Közös szentségimádás

Ájtatosságok az Oltáriszentségről
Egyéb
Forrás: ÉE 1081. oldal

Az Oltáriszentségben Urunk szenvedésének emlékezetét hagyta reánk, s egyben élő Kenyere akart maradni híveinek. De a keresztény nép mindig nagy áhitattal imádta a tabernákulumban elrejtőző Krisztust is, ünnepelve köztünk való állandó jelenlétét, s kérve áldását, segítségét. Szentségimádás, szentségi áldás az év folyamán többféle szertartáshoz is kapcsolódhat. A hó első vasárnapján, s olykor más alkalommal is önálló szentségimádási ájtatosságot, szentórát szoktunk tartani.

Kotta

A szentségimádás legjobb formája az Oltáriszentségről szóló vesperás, melyet kitett Oltáriszentség előtt énekelhetünk, a végén áldással.

Más körülmények között megfelelőbb a szentségi ájtatosság:

Ez kezdődjék az Oltáriszentségről szóló litánia elmondásával, majd szentségi énekek, elmélkedések, imádságok következnek. Az imának nem kell okvetlenül az Oltáriszentségről szólni: Jézus szentségi jelenlétében elé terjeszthetjük dicsőítő, kérő, engesztelő szavunkat, imádkozva az Egyházért, a keresztény közösségekért, plébániánkért, családunkért, stb.

Az imádságok végeztével a pap megtömjénezi az Oltáriszentséget, miközben a Tantum ergo éneket énekeljük a hozzá tartozó könyörgésekkel, majd szentségi áldás következik.

Szép és átvehető görögkatolikus testvéreink szokása, akik a Téged Isten dicsérünk éneket éneklik, míg a pap leveszi a Szentséget a trónusról. A 22. verset (Szabadítsd meg, Uram, néped) háromszor éneklik, egyre magasabb hangon, s a Te Deumot a szentségi áldás után folytatják.

Szentségi áldás után időszaki Mária-antifónát éneklünk.