Az Oltáriszentség: lakoma

Elmélkedések Úrnapjára
Elmélkedés
Forrás: ÉE 926. oldal

Kotta

Tudnivalók a szentáldozásról

Áldozni, vagyis Urunk szent Testét magunkhoz venni, minthogy ez a legnagyobb kegyelem a földön, kívánatos minél gyakrabban, lehetőleg minden szentmisén, amelyen részt veszünk. Az Anyaszentegyház parancsolata előírja, hogy legalább egyszer egy évben, húsvét táján (tehát e szentség szerzésének idejében) megáldozzunk. Ez azonban csak figyelmeztetés azoknak, akik elhanyagolják a szentség vételét, — valójában az áldozás nem kötelesség, hanem ajándék és kitüntetés.

Mivel az Oltáriszentséget csak halálos bűntől tiszta lélekkel szabad magunkhoz vennünk, azért szükség esetén előbb gyónnunk kell. Ha csak bocsánatos bűneink vannak, áldozhatunk gyónás nélkül is, akár mindennap, előbb azonban bánjuk meg a kisebb vétkeket is.

A szentáldozáskor maga a fölséges Isten jön hozzánk, tehát a lehető leggondosabban kell azt végeznünk. Mindenekelőtt: a kegyelem állapotában kell lennünk. Áldozás előtt tiszteletből szentségi böjtöt kell tartanunk: egy órával előbb abba kell hagynunk az evést és ivást (kivétel: tiszta víz és orvosság). Mivel mindkét szín alatt a teljes Krisztus van jelen, azért elégséges a szent ostyával táplálkoznunk. Az Egyház azonban bizonyos feltételek mellett megengedi a két szín alatti áldozást is, mely alkalmas annak kifejezésére, hogy eukarisztikus táplálékunk a szentmisének két szín alatt bemutatott áldozatából származik.

A szentáldozás utáni percek életünk legdrágább pillanatai. Amíg a kenyér és bor színei megmaradnak bennünk, Krisztus VALÓSÁGOS jelenlétének örvendhetünk, melyet azután az Ő kegyelmi jelenléte vált föl, mindaddig, míg halálos bűnnel ki nem űzzük szívünkből. Adjuk át magunkat mennyei Urunknak, imádjuk, adjunk hálát, kérjük kegyelmét!

Krisztus biztatása

Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. (Olvasd el az egész szöveget: Jn 6,35–70.)

Áldozás előtti imádságok

Látogatásoddal, kérünk Uram, tisztítsd meg lelkiismeretünket, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus, a te Fiad, hozzánk betérve, bennünk neki elkészített lakóhelyet találhasson. Ki él és uralkodik, mindörökkön örökké. Ámen.
(Az Egyház könyörgése)

Hiszem Uram és vallom, hogy te vagy valóban Krisztus, az élő Istennek Fia, ki a világra jöttél üdvözíteni a bűnösöket, akik között első én vagyok. A te titkos vacsorádnak részesévé fogadj ma engem, Isten Fia, mert nem mondom ki ellenségeidnek a titkot, sem csókot nem adok Neked, mint Júdás, hanem mint ama gonosztevő megvallak téged: Emlékezzél meg rólam Uram, midőn eljössz a te országodba! Emlékezzél meg rólam Szent, midőn eljössz a te országodba! Ne váljék ítéletemre vagy kárhozatomra a Te szent titkaidban való részesülés, hanem lelkem és testem meggyógyulására. Hiszem Uram és vallom, hogy ez, amiben most részesülök, valóban a te valóságos és legtisztább tested, s a te valóságos, elevenítő véred. Kérlek, add, hogy ezeket méltóan vegyem magamhoz, bűneim bocsánatára, s az örök életre. Ámen.
(A görög szertartású katolikusok közös áldozás előtti imádsága)

Mindenható, örök Isten, íme egyszülött Fiadnak, a mi Urunk Jézus Krisztusnak szentségéhez járulok. Úgy közeledem, mint beteg az élet forrásához, mint tisztátalan az irgalom forrásához, mint szegény ügyefogyott az ég és föld Urához. Kérlek azért végtelen irgalmadra, légy kegyes betegségemet meggyógyítani, utálatosságomat megmosni, vakságomat megvilágosítani, szegénységemet meggazdagítani, és ruhátlanságomat befödni: hogy az angyalok kenyerét, királyok királyát, uralkodók urát oly tisztelettel és alázattal, annyi töredelemmel, áhítattal és tisztasággal, olyan hittel és jó szándékkal vegyem magamhoz, mint az lelkem üdvösségére leghasznosabb. Engedd, Uram, testednek és vérednek ne csak szentségét, hanem erejét és kegyelmeit is érezhessem. Mindenható Atyám, add, hogy szent Fiad testét, melyet Szűz Máriától öltött fel, úgy vehessem magamhoz, hogy ezáltal Jézus titkos testének része lehessek, annak tagjai közé számítsak. Engedd, hogy a kenyér színe alatt rejtőző kedves Fiadat, kivel most földi vándorlásomban akarok egyesülni, egykor az örökkévalóságban színről-színre is megláthassam. Ki veled és a Szentlélekkel él és uralkodik, mindörökkön örökké. Ámen.
(Aquinói Szent Tamás)

Uram, nem vagyok méltó, hogy belépj lelkem hajlékába. De amint az állatok barlangjában és jászolában, amint a leprás Simon házában méltóztattál pihenőt keresni, amint szeretettel fogadtad a bűnös asszonyt, a hozzám hasonlót, amikor közeledett Hozzád: úgy kegyeskedjél eljönni tisztátalan szívembe, betegséggel és halállal eljegyzett testembe. Mint ahogy nem érezted visszataszítónak a bűnös nő beszennyezett ajkát, amikor szeplőtelen lábadat megcsókolta, — ne fordulj el utálattal tőlem, bűnöstől sem, hanem jóságodban és ember-szeretetedben tégy méltóvá engem arra, hogy egyesüljek legszentebb testeddel és véreddel!
(Aranyszájú Szent János)

Jézusom, én a szívembe fogadlak téged, és tökéletesen akarlak magamhoz venni. De én teljesen képtelen vagyok erre. Te magad mondottad: Nélkülem semmit sem tudtok csinálni! Ó örök Bölcsesség, tedd Te magad az én lelkemet alkalmassá arra, hogy templomod legyen. E célra felajánlom Neked minden cselekedetemet, szenvedésemet: tedd azokat isteni tekinteted számára kellemessé, hogy megvalósítsd szavaidat: „A Magasságbeli megszentelte az Ő szentélyét”. Ámen.
(Dom Columba Marmion)

Íme, én lelkem, ma a legjobb barátod jön hozzád. Láthatatlanul, rejtve, megfoghatatlanul. Megérintheted, de nem láthatod mégse. Megvigasztal, de nem foghatod meg. Nem azért jön, hogy egészen kielégítsen, hanem hogy megízleld. Nem úgy jön, hogy vágyadat örökre lecsillapítsa, hanem hogy magához vonzzon. Szeretetének zsengéit nyújtja, nem a beteljesülést. Mégis drága záloga az egyesülésnek arra, hogy a jövőben, odaát majd neked adja magát. Most már ízlelni hagyja magát, hogy megismerd, milyen édes az Úr, s hogy újra megvigasztaljon. Mert tőle külön kell még élned, de újra és újra felüdít, hogy el ne bágyadj a hosszú úton.
(Szentviktori Hugó)

Áldozás utáni imádságok

Az Urat akarom dicsőíteni minden időben, az ő dicsérete legyen mindenkor ajkamon. Kerestem az Urat, és Ő meghallgatott engem, kimentett nyomorúságomból. A szegény segítségül hívta Őt, s az Úr meghallgatta, a szükségben segített rajta. Megízleltem és megláttam, milyen édes az Úr! Mily boldog az ember, aki Őbenne bízik! A gazdagok szűkölködnek és éhséget szenvednek, de azok, akik az Urat keresik, semmi jót nem nélkülöznek. Az Úr közel van a töredelmes szívűekhez, s megmenti azokat, akik lelkükkel meghódolnak előtte. Azért dicsértessék az Úr neve mostantól fogva mindörökké!
(Opus Dei; zsoltárok alapján)

Szent Tested, Úr Jézus Krisztus, segítsen engem az örök életre, s drága Véred legyen bűneim bocsánatára. Legyen ez az Eukarisztia örömömre, egészségemre és vigadozásomra, félelmetes második eljöveteledkor pedig méltass általa, hogy - bár bűnös vagyok is, - dicsőséges jobbodon állhassak. Ámen.
(Alexandriai Szent Cirill)

Istenünk, Te e fönséges misztériumnak vételében részt adtál nekünk magasztos istenségedben. Engedd tehát, hogy szentséges adományaiddal kielégítve folytonos hálaadásban éljünk. Hadd legyünk olyanokká kegyelmed által, hogy szívesen időzzél bennünk. Add nekünk e szentség ereje által, hogy megtanuljuk a mennyeieket szeretni, s a halandó élet szenvedélyeinek kötelékéből fölszabadulva örök szabadságot élvezzünk a te országodban. Add, hogy a földi élet változásai között szívünk oda tapadjon, ahol a mi igazi boldogságunk van. Öntsd belénk, Urunk, a testvéri szeretet szellemét, hogy ugyanazon egy Kenyérrel kielégítve, egy szívvel dicsőítsünk Téged. Ámen.
(I. Gelasius pápa)

Járd át, édes Uram Jézus, lelkem legmélyét szeretetednek édes és üdvöthozó sebével, hogy egyedül téged szeressen, utánad vágyódjék, téged kívánjon, s kívánsága az legyen, hogy benned megszűnve veled lehessen. Add, hogy lelkem utánad éhezzék, angyalok Kenyere, szentek táplálója, mindennapi természetfölötti kenyerünk, mely minden édességet és jóságot magába foglal. Add, hogy mindig utánad szomjúhozzék lelkem, élet forrása, bölcsesség és tudomány forrása, az örök világosság forrása! Mindig téged keressen, Te utánad járjon, Téged találjon, feléd törjön, rólad elmélkedjék, rólad beszéljen, és mindent neved dicséretére és dicsőségére tegyen. Benned legyen, Uram, egyedül erősen és szilárdan és mindörökre megmozdíthatatlanul belegyökerezve szívem és lelkem. Ámen.
(Szent Bonaventura)

Engedd, én Istenem, hogy a Te szent Fiad áldozatának gyümölcsét érezzem. Az igaz hit és a keresztény szeretet által szent Fiadba olts be engem, hogy én Őbenne, és Ő énbennem lakozzék. Erősíts engem a mennyei kenyérnek erejével, hogy a Te törvényednek útján soha el ne fáradjak. Áldjon meg bennünket a mindenható Isten: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ámen.
(Pázmány Péter)

Krisztus lelke — szentelj meg engem! Krisztus teste — üdvözíts engem! Krisztus vére — ihless meg engem! Krisztus oldalából kifolyó víz — tisztíts meg engem! Krisztus szenvedése — erősíts engem! Ó Édes Jézus — hallgass meg engem! Ne engedd, hogy elszakadjak tőled! A gonosz ellenségtől oltalmazz engem! Halálom óráján hívj magadhoz engem, — hogy szentjeiddel dicsérjelek téged, mindörökké. Ámen!

Búcsúimádság áldozás után, a Megfeszített képe előtt

Íme, jóságos és édes Jézusom, színed előtt térdre borulok, és lelkem egész buzgóságával kérlek és könyörgök hozzád, hogy szívemben a hit, a remény és a szeretet élő érzelmeit, bűneimnek igaz megbánását, s azok jóvátételére elszánt erős akaratot önteni kegyeskedjél. Mialatt mély lelki részvéttel és fájdalommal fontolóra veszem öt szent sebedet, lelkem elé állítom őket, szemem előtt tartva, amit hajdan Dávid próféta mondott rólad, ó jóságos Jézus: „Átlyuggatták kezemet és lábamat, megszámlálták minden csontomat.”