Imádság a templomszentelés évfordulóján

Elmélkedések Templomszentelés ünnepére
Elmélkedés
Forrás: ÉE 1138. oldal

Kotta

Hálát adunk neked, Atánk, mert bár mindenütt jelen vagy, és áthatod az egész világmindenséget istenséged nagyságával és hatalmával, mégis azt kívánod, hogy titkaid megünneplésére szent helyek épüljenek, s az imádság házai is szent neved segítségül hívására figyelmeztessenek. Szentséges Háromság, ki mindent megtisztítasz és megszépítesz, ki mindent betöltesz, körülfogsz és minden fölött uralkodol, ki szüntelenül áldást osztasz, megszentelsz és megajándékozol: Hozzád könyörgünk, hogy áldd meg ezt a templomot, és áraszd rá bőséges kegyelmedet. Hiszen itt mutatják be papjaid az áldozatot, itt teljesítik híveid fogadalmaikat, itt kapnak bűneikre bocsánatot, s itt hallgatják figyelemmel életadó szavaidat. Add azért, hogy akik e házban jótéteményeidért könyörögnek, boldog örömmel láthassák kívánságuk beteljesedését, s az örök irgalmasság nagy ajándékának is örvendhessenek. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

(Őskeresztény liturgikus imádság alapján)