A Templomszentelés ünnepéről

Templomunk születésnapja, az év egyik legnagyobb ünnepe. Míg a templom patrónusának (vagy „címének”, pl. Szent Kereszt) ünnepén közösségünk védőszentjének közbenjárását kérjük, a templombúcsú napján a LÁTHATÓ TEMPLOM felszenteléséről megemlékezve tulajdonképpen a LÁTHATATLAN TEMPLOMNAK, az Egyháznak titkát ünnepeljük. Az év folyamán kétszer üljük meg ezt a napot: saját plébániatemplomunk felszentelésének évfordulóján, és a székesegyház felszentelésének évfordulóján az egyházmegye valamennyi templomában. Ezen kívül megemlékezünk Róma-város főtemplomainak szentelési ünnepéről is (lásd a „Sanctorale”-t).

A magyarországi székesegyházak felszentelési napja:
Szeged-Csanád: október. 24., Eger: május. 7., Esztergom: augusztus. 31., Győr: szeptember.13., Kalocsa: augusztus. 25., Nagyvárad: július. 8., Pécs: június. 22., Székesfehérvár: november. 25., Szombathely: június. 14., Vác: augusztus. 18., Veszprém: október. 5.

Saját plébániatemplom felszentelési napja:
Ahol nem állapítható meg, ott a felszentelési évfordulót október 22-én ünneplik.

A templom

Isten háza. Isten mindenhatóságával ugyan mindenütt jelen van, de azt akarta, hogy a földi térnek kijelölt pontjain teljesebb, közvetlenebb jelenléttel hívja magához Egyházának tagjait. „Isten, ki láthatatlanul mindent betöltesz, de az emberi nem üdvözítése érdekében láthatóképpen is nyilvánítod hatalmadnak jeleit, dicsőítsd meg ezt a templomot…” — kéri az Egyház könyörgésében. Már a Ószövetségben láthatóan megmutatta az Úr a jelenlétét a frigysátorba fölött, majd a jeruzsálemi templomban (olvassuk el a Királyok II. könyvének 8. fejezetét!). Krisztus emberi testében pedig élő templomot állított föl közöttünk (vö. Jn 2,19. Mt 12,6), melyben „az istenség teljessége lakozik”, s megígérte, hogy eljön az idő, amikor a földkerekség minden pontján „lélekben és igazságban fogják imádni az Istent”. A templomszentelés a földi térből kiszakít és körülhatárol egy Istennek fönntartott teret, melyben Istent mint jelenlévőt imádjuk, hozzá könyörgünk, szavát hallgatjuk és kegyelmét befogadjuk. A katolikus templomban ezt az isteni jelenlétet még teljesebbé teszi Krisztus eukarisztikus bennlakozása.

A templom: az Egyház képe

Nem csak Krisztus teste templom. „Nem tudtátok-e, hogy a ti testetek a Szentlélek temploma?” (1Kor 3,9; vö. 2Kor 6,16) Minden keresztény ember templom, és templom ők együtt is: az Egyház, melynek látható megjelenése a kőből épült egyház. Így is hívta mindig a magyar nyelv: Szent János egyháza, Szent Lőrinc egyháza, stb. A templom középpontja az oltár és a tabernákulum, mert az Egyházat Krisztus jelenléte élteti. A templom oszlopain 12 kereszt ragyog, ezek fölött gyújtották meg a szentelési gyertyákat, s gyújtjuk meg őket újból minden nagy ünnepen. Ezek az oszlopok: az apostolok, mert rájuk épül a látható Egyház. A templom kövekből épült, ezeket sokfelől gyűjtötték egybe, kicsiszolták és erős kötőanyaggal összeillesztették őket. Mi vagyunk az élő kövek, akiket az építőmesterek (püspökök, papok) a világból kibányásztak, egy helyre gyűjtöttek, kemény munkával megcsiszoltak, s a közös hit, közös vezetés, közös szentségek kötőanyagával a szeretetben összeépítettek. Ennek a lelki templomnak végleges fölszentelése majd a mennyországban történik; de ezt szemléljük és erősítjük akkor, amikor templomunkat nézzük és ünnepeljük.

A templom: a mennyország előcsarnoka

A Jelenések Könyvének 21. fejezetében csodálatosan fonódik egybe az Egyház három képe: szent város (Jeruzsálem), menyasszony, templom. „Láttam a szent várost, az új Jeruzsálemet, mely alászállt az Istentől, fölkészítve, mint a férjnek fölékesített menyasszony. És hangot hallottam: íme, az Isten hajléka az emberek között… és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet, és templomot nem láttam benne, mert maga a mindenható Úristen volt az ő temploma, és a Bárány.” A menny lesz az az örök templom, melyben az Egyház kiteljesíti a földön megkezdett életét: látja és dicsőíti az Istent. Ennek előképe a földi templom, templomunk boldog ünnepeiben már a mennyei örömöket ízleljük előre.

A templom: az imádság háza

A templom tehát az a ház, ahol Istent megszólíthatjuk. Ilyen templom lelkünk rejteke; ilyen templom a keresztény közösség; s ilyen templom az a tér, ahol a lélek és a megszentelt közösség elsősorban találkozhat Istenével. Isten adja ajkára a szót Salamonnak, aki a templom felszentelésekor így imádkozik: „Halld meg itt, Urunk, Istenünk az éneket és az imádságot, legyenek szemid nyitva e ház fölött éjjel és nappal, azon ház fölött, melyről te mondottad: Ott lesz az én NEVEM — és hallgasd meg az imádságot, mellyel e helyről imádkozik hozzád a te szolgád.” — „Az én házam imádságnak háza minden népek közt” — mondja az Isten.

Hogyan szeressük templomunkat?

1. Jegyezzük meg felszentelésének évfordulóját, és tartsuk meg teljes fénnyel és buzgósággal. Gyónás, áldozás és a kiszabott feltételek teljesítése által nyerjük el az erre engedélyezett búcsút. (Búcsú = az Egyház közbenjárására az ideigtartó büntetések egy részének elengedése meghatározott feltételek mellett, az ember szeretetteljes buzgóságának mértéke szerint.)
2. Elmélkedjük át e napon az Egyházról és a templomról szóló csodálatos himnuszt: „Boldog város, Jeruzsálem”.
3. Ismerjük meg templomunkat. Tanuljuk meg, melyik oltár, szentkép kinek a tiszteletére hív. Ismerjük meg művészeti kincseit is. Szeressük ékességét: az épületet, felszerelést, miseruhákat, kelyheket. „Uram, szeretem a te házad ékességét és dicsőséged lakóhelyét” (Zsol 25,8). Ne engedjünk semmit pusztulni, piszkolódni, - áldozzunk a templom ékességére szükség szerint munkát, pénzt. A buzgó keresztény nemzedékek szívesen gyarapították is a templom belső felszerelését.
4. Szeressük templomunkban egyházunkat. Ragaszkodjunk hozzá, mert „nem lehet senkinek Isten az atyja, akinek nem anyja az Egyház” (Szent Ágoston). Mondjuk el év közben többször is az Egyházról szóló vesperást.