Karácsony

Énekei az örök Igét szemléleik, aki „a hajnalcsillag előtt született”, az öröklét számunkra rejtett éjszakájában, de aki fényességünk lett a betlehemi éjszakában. Ezt a misét énekeljük Karácsony éjjelén (éjféli mise), de az egész ünnepi időben is énekelhető.

Az ünnepi nagymise, régi nevén „aranyos mise” az éjfél titok-teljes liturgiája után magasztos dísszel és hangos vigadozással ünnepli az isteni Fény teljes ragyogását. „Tudja meg az én népem ezen a napon, hogy én, aki az ősidőktől fogva szóltam, íme, jelen vagyok” (Iz 5). A Gyermekben most már az Üdvözítőt szemléljük, aki beteljesítette a nemzetek ősi vágyát, s megkezdi történelmi küldetését, mely egykor majd a mindeneket összegyűjtő mennyei Királyságban válik teljessé. A mise szentleckéjében Szent Pál az ószövetségi szentírásból bizonyítja Jézus Krisztus mindent felülmúló elsőségét és istenségét, az evangéliumban pedig Szent János tanítja, hogy az Igen, aki kezdetben Istennél volt, s maga is Isten volt, ő lett testté, hogy közöttünk lakozzék.

Neve Sztefanosz, vagyis koszorúzott, koronázott. Az apostolok által kiválasztott hét segítő szerpap (diakonus) egyike. A szeretet-szolgálatban eltöltött ifjú életét bátor tanúságtétellel koronázta meg. A reá zúduló kövek között nyerte el a győzelmi koszorút, hitünk első vértanújaként. Megkövezőiért eredményesenimádkozott: a kivégzés tanújából, Saulból később Szent Pál lett, a pogányok apostola. István már az újszülött Egyházban a keresztény megbocsátás példája, a vétanú lelkület nevelője, a hittérítőknek és a papságra készülőknek pártfogója.

Részelt Szent Fulgentius ünnepi beszédéből:
„Tegnap ünnepeltük Királyunk időbeli születését — ma ünnepeljük az ő vitézének diadalmas szenvedését. Tegnap az Úr testet öltve alászállt a földra — ma az ő szolgája vértanúsággal koronázva följut a mennybe. Azért juthatott föl az, akit ellenségei megköveztek, mert előbb alászállott az, akit az angyalok énekeltek. Tegnap dicsőséget énekeltek Istennek az angyalok — ma örömmel fogadják körülkbe István vértanút. Tegnap Krisztust anyja pólyákba takarta — ma Istvánt Krisztus a halhatatlanság köntösébe öltöztetti. Tegnap a jászol szűkössége fogadta a kisded Jézust — ma a mennyek végtelensége fogadja be a győztes István. Egyedül szállt alá az Úr, hogy sokakat fölemeljen, megalázta magát királyunk, hogy harcosait fölmagasztalja. S milyen fegyvert viselt István, a Király harcosa? A szeretettel győzött az ellene dühöngőkön! A szeretet erejével győzött a kegyetlen Saulon, s aki üldözője volt Istvánnak a földön, abból sorstársa lett a mennyben.”

János az Úr kedvelt tanítványa, Jakab apostol testvére. Ott állt a Színeváltozás hegyén, az utolsó vacsorán Krisztus keblére hajolt. Kitartott mellette a keresztig; Krisztus távozása után gondját viselte Máriának. Evangéliumának bevezetése szárnyaló szavakkal fejtegeti Krisztus isten-emberségét (ezért evangélista-jelképe a sas). János evangéliuma őrzi Krisztus legtöbb tanítását, köztük a búcsúbeszédet és a főpapi imát. János leveleiben az Úr szeretetparancsát köti tanítványai lelkére. A Jelenések könyvében az Egyház sorsát, az utolsó ítéletet és a mennyei liturgiát jövendölte meg hatalmas víziókban. Az apostolok nemzedékének legtovább élt tagja, hagyományuk továbbadója: sokféle üldözés és száműzetés után késő öregségben halt meg az 1. század végén.

Részletek Szent János leveléből:
„Aki kezdettől fogva volt, akit mi magunk hallottunk, szemünkkel láttunk, szemléltünk és kezünkkel érintettünk, az Élet Igéje: őt tanúsítjuk és hirdetjük nektek. Ő az örök Élet, aki az Atyánál volt, majd megjelent nekünk. Fiacskáim! Azért írok nektek, hogy ne vétkezzetek! De, ha valaki vétkezett, van ügyvédünk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz. Ő az engesztelés a mi bűneinkért, s nem csak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért. Abból tudjuk meg, hogy valóban ismerjük őt, ha parancsolatait megtartjuk. Aki azt mondja, hogy ismeri őt, de parancsolatait nem tartja meg, az hazug, és nincsen benne igazság. Aki azonban megőrzi az ő igéjét, abban valóban tökéletes az Isten szeretete.”

Az Egyház e napon szentként ünnepli azokat a kisdedeket, akik ugyan még szólni nem tudtak, de halálukkal tanúskodtak Krisztus mellett, s így vérükben megkeresztelkedve az ő kísérő csapatát alkotják. „Kivétettek az emberek közül, mint zsenge áldozat az Istennek és a Báránynak.” Egyéni érdemük nélkül üdvözültek: így még inkább rámutatnak arra, hogy az ember az üdvösséget nem kiérdemli, hanem Isten ingyenes ajándékaként kapja.

E nap volt hajdan az Egyházban a gyermekek ünnepe. Ma is felhasználható arra, hogy templomi játékokat (betlehemezés) mutassanak be, továbbá, hogy a templomnak, felszerelésének, a miseruháknak, a szent edényeknek bemutatásával segítsük őket abban, hogy otthon legyenek a templomban.

Imádkozzunk e napon azokért a kisdedekért is, akiktől saját anyjuk vette el az élet és a megkeresztelés lehetőségét!

Szent Ágoston püspök beszédéből:
„Ma azoknak a kisdedeknek mennyei születésnapját üljük, kedves testvéreim, akiket — mint az evangélium elmondja — a kegyetlen Heródes király megöletett. Íme, az istentelen ellenség nem tudott volna jótéteményekkel sem annyit használni a gyermekeknek, mint amennyit gyűlöletével használt. Hiszen minél jobban túláradt e boldog kisdedek fölött a kegyetlenség, annál jobban eláradt rajtuk az isteni kegyelem. Boldog vagy, Jeruzsálem, Júda földje, mely a kisdedek fénylő seregét áldozati adományként ajánlhattad Istennek. Méltán ünnepeljük az ő mennyei születésnapjukat, kik elnyerhették az örök élet méltóságát, még mielőtt a jelen élet nyomorúságát tapasztalhatták volna. Heródes istentelensége anyjuk kebléről tépte le e gyermekeket, s méltán nevezzük őket mártír-bimbóknak, kiket még a tél hidegében szaggatott le a vad erőszak, de akiket az üldözés hamuja egészen tisztára tilolt.”

Karácsony hetének ünnepsorozata a legutóbbi időkben egy újabb jeles nappal bővült. A 19. században vezették be Szent Család ünnepét (Vízkereszt utáni vasárnapra), melyet 1969-ben a karácsony után eső vasárnapra helyeztek át. E napon az Egyház szeretettel szemléli a betlehemi barlangban a Szent Család tagjait, s a keresztény családokat oltalmukba ajánlja.

Részlet XIII. Leó enciklikájából:
„Az irgalmas Isten, amikor elhatározta, hogy az ember megújításának régóta várt művét véghez viszi, ennek rendjét úgy intézte, hogy már a kezdet kezdetén fölmutassa a világnak a Szent Család képét, melyben minden ember a szentség és az erények példáját szemlélhesse. Mielőtt minden népek előtt fölragyogott volna teljes fényével, ebben a családban rejtőzködött Krisztus, az Igazság Napja. Az isteni Gondviselés úgy rendezte a dolgokat, hogy minden keresztény, bármilyen helyen és állásban, bármilyen erény gyakorlására törekszik, okot, meghívást, mintát kaphasson, ha a Szent Családra tekint.”

II. Henrik angol királynak volt bizalmi embere és barátja. A király püspökségre emeltette, azt remélve, hogy rajta keresztül az Egyház fölött is hatalmat gyakorolhat. De Tamás, mihelyt püspökké szentelték, gondolkodásában és életmódjában egyaránt megváltozott. Szigorú vezeklő életet élt, s az Egyház jogos érdekeit állhatatosan védelmezte. A király üldözte, száműzetésbe küldte őt, majd hazahívta álnok ígérettel, s embereivel megölette. Tamást éppen a karácsonyi vesperás ünnepélyes celebrálása közben érte a gyilkos kard 1171-ben. Ezért joggal ünnepeljük karácsony vértanújaként. Halála után hamarosan elterjedt Magyarországon is bensőséges tisztelete. Esztergom egyik védőszentjét ünnepli benne, ott őrzsik megmaradt ereklyéjét is.

Nagy Konstantin császár barátja és tanácsadója. Így része volt Konstantin rendeleteiben, melyek felszabadították az Egyházat, és külsőleg is megadták a hívőknek azt a békét, melyet az isteni Gyermek hozott a földre. Ez a nagy pápa erősítette meg a niceai zsinat határozatait, melyek megvédték Áriusz eretnekségével szemben Krisztus isten-voltának tanítását. 335-ben halt meg.

Mária Istenanyaságának ünnepe (Főünnep, fehér). E napon felidézzük a karácsonyi ünnep fényét és örömét, egyben tisztelettel emlékezünk meg az istenszülő Máriáról. E nap Krisztus körülmetélésének emlékezete is (evangélium): az örök Ige, aki asszonytól született, e napon vállalta az ószövetségi törényt, Izrael népéhez való tartozást, hogy ezzel is beteljesítse a messiási ígéreteket. Nem tárgya ugyan a liturgiának a polgári éve kezdete, de buzgó imával kérjük ma Istent, hogy földi dolgainkat is békességgel áldja meg a következő esztendőben.

II. János Pál pápa enciklikájából:
„Máriát maga az Isten vezette be a Megváltás misztériumába. Ebben áll az istenanyaság kegyelmének egyedülálló volta. Nemcsak az emberi történelemben egyedülálló és megismételhetetlen ennek az anyaságnak a méltósága, hanem abban is egydülálló — és ez a megváltás mélységéhez és magasságához tartozik —, hogy soha nem tapasztalt módon válik részesévé Mária, anyasága révén, annak az üdvözítő tervnek, amely a Megváltás misztériumában vált valóra.”