Kotta
Talán minden ember legkedvesebb ünnepe a Karácsony. A hatalmas Isten egészen közelinek, egészen emberinek, sőt, gyermeknek mutatkozik, — így „ajánlja föl nekünk szeretetét...” (Róm 5,8). A Karácsonyt sok kedves szokással vették körül a századok. Ami igazán helyes és szép szokás volt, azt ne engedjük elpusztulni. Ugyanakkor őrizzük meg az ünnep vallásos, keresztény tartalmát, s ne hagyjuk, hogy édeskés polgári-pogány ünneppé váljék.
Mi a Karácsony tartalma? Jézus hármas születése.
- Örök születés: A szentháromságban minden idők előtt született a második isteni Személy, az isteni Ige az Atyától, anya nélkül. „Kezdetben volt az Ige...” Erre utal a zsoltár: „Az Úr mondá nékem: én Fiam vagy Te!”
- Földi születés: Isten elküldte egyszülött Fiát az emberiség megváltására. időben született szűz anyától, atya nélkül. „Az Ige testté lőn és miköztünk lakozék.” Erre utal a jövendölés: „Gyermek született nékünk, és Fiú adatott nékünk!”
- Kegyelmi születés: Jézus születése nem egy rég elmúlt történeti tény, melyhez semmi közünk. Ő a liturgiában minden évben meújítja születését, újból és újból megszületik hívei szívében, hogy amint ő az Atya egyszülött Fia, úgy mi is elnyerjük a fogadott fiúságot. „Mindazoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek, azoknak... akik Istenből születtek.”
Mi jellemzi a karácsonyi lelkületet?
- A megtestesülés hittitkába merült tekintettel szemléljük Isten ajándékát — belőle megilletődött tisztelet és ünneplő örvendezés fakad.
- Felismerjük saját istengyermekségünk méltóságát — ez örömmel, de egyúttal felelősségérzettel tölt el, hiszen a nemesség kötelez.
- Felismerjük a keresztény testvériség értékét, hiszen ugyanabban az istengyermekségben részesültünk mindnyájan.
A Karácsonyhoz kapcsolódó legfontosabb hitigazságok: A második isteni Személy az Atya egyszülött Fia, az ő dicsőségének képmása. Az Atyával egyenlő isteni természetet birtokol, az Atyával egyenlően úr, örökkévaló, mindenható. Benne és általa teremtett mindent az Atya. Őt semmi sem kényszerítette arra, hogy emberré legyen, az ő boldogságához smmit sem adhatott hozzá megtestesülése. Irántunk való ingyenes kegyelméből, irgalmas szeretetéből választotta az emberiség megváltásának e csodálatos módját. Emberré lett, nemcsak hogy az elveszett ártatlanságunkat visszaszerezze, hanem, hogy szent embersége által számunkra közvetítse az isteni életet. „Az Isten emberré lett, hogy az ember istenné legyen” — mondják merész fogalmazással az egyházatyák.
A megtestesülés által a második isteni Személy két természetet forrasztott eggyé. Valóságos Isten és valóságos ember, bár e kettős természettel egyetlen isteni Személy rendelkezik („személyes egység”). Olyan titok ez, amelyet az emberi értelem nem fog fel, csupán a hit erejével elfogadhat, mert Isten kezeskedik igazvoltáról. A két természet nem összekeveredve, hanem egységben van meg Krisztusban. Nem veszítette el isteni mindenhatóságát, mindentudását, szentségét, „az maradt, ami volt”. Ugyanakkor „az lett, ami nem volt”: fáradékony, szenvedésre, halálra képes, még kísértést is vállaló ember. „Mindenben hasonló lett hozzánk, a bűnt kivéve.” Szűzi születése mutatja isteni kiválóságát, de egyébként a szokásos emberi környezetbe születik: földi anyától, a zsidó népbe, az ószövetségi vallásba.
Krisztus szent embersége olyan külső, látható eszköz volt, mely egy láthatatlan, isteni valóságot hordozott és közvetített az embereknek. Ezért mondjuk ezt az emberséget „ős-szentségnek”, melyőbl minden szentség származik. Isten az üdvösség művét látható, földi eszközök igénybevételével velósította meg: igazsága földi szavakba öltözött (Szentírás), az üdvösség művét látható társaságra bízta (Egyház), a kegyelemközvetítést külső szertartásokhoz kapcsolta (liturgia). Ezekben a hit szemével kell meglátnunk az isteni tartalmat. A keresztény embertől tehát távol álll mind a szűklátókörű anyagelvűség, mind pedig a külsőt megvető állelkiség (álspiritualizmus). Ennek az egyensúlyos katolikus gondolkodásnak is táplálója évről évre a Karácsony, hogy „míg látható módon ismerjük meg az Istent, ezáltal a láthatatlanok szeretetére ragadtassunk” (A karácsonyi prefációból).
Melyek a karácsonyi ünneplés sajátos gyakorlatai?
- Merüljünk bele teljesebben a liturgia gazdagságába. Karácsonykor az Egyház három különböző szövegű misét engedélyez (éjféli, hajnali, ünnepi). Hív a karácsony nyolcada alatt tartott misékre, a templomi, közösségi vagy egyéni zsolozsmázásra. Nem illik, hogy egyetlen misével elintézzük az ünnepet, s utána csak eszem-iszomba merüljünk.
- „Aki szeret, az énekel.” Énekeljük ebben az időben többet az Úr énekeit. Sőt becsüljük a társas világi éneklésre való bőségesebb alkalmat is: ezek kedves öröme is az Úr ajándéka, s átjárhatja a karácsonyi derű.
- A társas élet krisztusi szellmű gyakorlata is a karácsonyi napokra tartozik. Ápoljuk a nemes barátságokat, emberi kapcsolatokat (beszélgetések, a magányosok és betegek látogatása, levelezés)!
Melyek a Karácsony szimbólumai?
- Főképpen az ünnepi örömet hirdető templom. Hagyományosan több gyertya ég az oltáron, sőt szép a gyertyákkal kivlágított templomhajó. A fehér és arany miseruhák, a nagymise ünnepélyessége is az öröm hírnöke.
- Visszatér a legszebb karácsonyi ének: a Gloria (Dicsőség a magasságban). Énekeljük e napokban kétszeres örömmel, hiszen a betlehemi angyaloktól tanulta, s a karácsonyi öröm szellemében növelte himnusszá az ősegyház e magasztaló éneket.
- Sok kedves szokást kapcsolat a népi áhitat a Karácsonyhoz. Ezek ugyan nem liturgikus szimbólumok, de segítik a karácsonyi lelkületet. Ilyenek: a betlehem és a betlehemes játék, mely a gyermekek szeme elé állítja a születés eseményét. Ilyen a Németországból újabb korban elterjedt fenyőfa, mely zöldjével az örök életre, ajándékaival pedig a Kisded kegyelmi ajándékaira emlékeztet.
A karácsony szentjei:
- Az Istenszülő Mária, az örvendezés Királynője: „Magasztalja lelkem az Urat!” És a szemlélődés Királynője: „Mária pedig szívébe fogadta mindazt”, ami Karácsonykor történt.
- Szent József, a Gyermek nevelőapja. A hűséges férfi, aki csak a gondot és aggodalmat vállalhatta...
- A Megtestesült tanúi, a kisded Király kísérete: az Aprószentek, akik halálukkal hirdetik azt, kiről ajkuk még nem szólhatott; Szent János apostol, a megtestesülés teológusa (Olvassuk el többször evangéliumának első fejezetét!), és Szent István, az első vértanú, a tanúságtevők példája.