Kotta
„Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár, de mindazonáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan Te!” Midőn ezen igéivel az Úr világossá tette, hogy nagyon és teljesen megvan benne mind az emberi, mind az isteni természet — megmutatván így, honnét van az, hogy szenvedni NEM AKAR, és honnét, hogy AKAR — miután elűzte a gyöngeség reszketését, és miután megerősítette önfeláldozó bátorságát, örök elrendelésének határozatához most visszatért.
A kegyetlenkedő ördögnek — ki Júdást és társit eszközként használta — odavetette a szolgának alakját, kiben semmi bűn nincsen, azért, hogy az viselje mindeneknek ügyét, akiben mindenek természete egyedül van meg bűn nélkül. Reárohantak tehát a Világosságra a sötétségnek fiai, és bár fáklyákat és lámpásokat használtak, hitetlenségük éj-sötétjéből ki nem jutottak. Elfogják azt, ki megfogatni akar. Hurcolják azt, aki hurcoltatni akar. Mert ha ellenszegülni akart volna, az istentelen kezek mire sem lettek volna képesek; ámde akkor a világ megváltása is halasztást szenvedett volna, és senki nem üdvözített volna, ha bántatlanul marad az, ki mindenek üdvösségéért halni készült.
Ezért tehát Annáshoz, Kaifás apósához, azután magához Kaifáshoz vezetik el, és a rágalmazók esztelen hangoskodása után kihallgatásra Pilátushoz átviszik. Ezek megvetvén az Isten szerint való jogot, mintha Róma törvényei alá lennének vetve, inkább a kegyetlen ítélet VÉGREHAJÓJÁT keresték, mintsem egy perben ÍTÉLETMONDÓT. Odavezették ugyanis Jézust szoros kötelékekkel kötözve, gyakorta verve és arcul csapdosva, összekötözve és összeköpdösve; kiáltozásukkal fölötte már előre ítéletet mondtak, — hogy oly sok kimondott ítélet között szorítva Pilátus ne merészelje fölmenteni Azt, kit mindenek elveszteni akartak. De végül a bírótól azt tudjuk meg, hogy a vádlottban vétséget nem talált. Ítéletében azonban nincs állhatatosság, mikor ártatlannak hirdeti Őt. Mikor ugyanis föl akarta menteni, mind össze kiáltozták: „Ha ezt elbocsátod, a császár barátja nem vagy! Mert mindaz, aki magát királlyá teszi, ellene mond a császárnak.” Nem volt okos, ó Pilátus, hogy megfélemledtél. Ám a királyi nevezet félelmet akkor keltett volna, ha az uralomra törés szándékát — a hatalom-birtokláshoz szükséges felkészülés néked elárulta volna; ha fegyverek szerzése, ha a költségeket számoló vagyon, vagy a katonák táborbaszállása fölfedeztetett volna.
Miért tűröd, ó Pilátus, hogy azt terhelje a hatalomratörés vádja, akinek különös, saját tanítása volt az alázatosságról?! Róma törvényének ellent nem mondott; az összeírást vállalta; az adót megfizette; a közteherviselést nem akadályozta; úgy rendelte, hogy ami a császáré, azt a császárnak megadják. A szegénységet választotta, az engedelmességet ajánlotta, a szelíd türelmet hirdette. Ez valójában nem az, hogy a császárt támadja, hanem hogy segítse.
Mindazonáltal, nehogy teljesen hiábavalónak látszódjék a vádlók ellenvetése, vedd vizsgálat alá szorosan, ó helytartó, légyen ismeretes az Úr Jézus műveiből. A vakoknak látást, a süketeknek hallást, a sántáknak járást, a némáknak szólást ajándékozott. Elűzte a lázt, oldotta a fájdalmakat, kivetette az ördögöt, halottakat életre keltett. Ezt a hatalmát vessék ellene vádlói! És azt ejtsék ki ajkukon, mit szívükben Róla tartanak! Miért hoznak fel rágalmakat a FÖLDI dolgok miatt, mikor a MENNYEIT illetők miatt üldözik.?!
Nagy Szent Leó pápa ünnepi beszéde.