A Nagyhétről (Barsi Balázs)

Egyetlen misztérium más-más megközelítésben

A Nagyhét utolsó három napját: Nagycsütörtököt, Nagypénteket és Nagyszombatot (hozzászámítva a húsvéti vigíliát is) összefoglaló névvel Szent Háromnapnak nevezzük. A latin kifejezés mintájára, rendhagyó módon egybeírt szóalak is érzékelteti, hogy valójában egyetlen egységről van szó. Mindegyik napon a húsvéti misztériumot ünnepeljük a maga teljességében, igaz, mindannyiszor más-más oldalról megközelítve. A teljességben való ünneplés egyben azt is jelenti, hogy mindennél jobban a liturgia ősi, egyetemes szimbólumai és gesztusai kerülnek előtérbe, melyeket az egyes részleteket kidomborító egyéni áhítatnak és ájtatossági formáknak semmiképpen sem szabad elhomályosítaniuk.

Nagycsütörtök például az Úr Jézus belső és végleges önfelajánlását, áldozatát állítja elénk üdvösségtörténeti formában, amelynek egyszerre van nagypénteki vonatkozása, hiszen ez az áldozat Nagypénteken, a kereszten teljesült be a maga valóságában, és húsvéti, sőt pünkösdi jellege, mivel a kenyér és bor színe alatt már az ő megdicsőült, a Szentlélek feltámasztó ereje által újjáalkotott testét és vérét adja az apostoloknak. A népi jámborság ezzel szemben hajlamos Nagycsütörtöknek e mélységes összefüggéseit figyelmen kívül hagyni, s benne csupán az Oltáriszentség alapítását, illetve Urunk vérrel verítékezését szemlélni. Még világosabban kinyilvánul a húsvéti misztérium teljessége a nagypénteki liturgiában, amikor az Egyház úgy emlékezik az Úr kereszthalálára, hogy egyben feltámadását is ünnepli. Különösen a keleti rítusokban figyelhetjük meg a húsvéti dicsőségnek Nagypénteket is bearanyozó fényét, de a mi liturgiánktól sem idegen ez a szemléletmód. A Crucem tuam antifónában például ezt énekeljük: „A te keresztedet imádjuk, Urunk, és feltámadásodat magasztaljuk, mert a Keresztfa által jött az öröm az egész világra.” Az előre konszekrált ostyával való áldozás pedig határozott utalás Pünkösdre, mert az átváltoztatás csak az epiklézis, a Lélek lehívás által lehetséges. A Nagycsütörtök és Nagypéntek esti főszertartások úgy idézik fel az Úr megváltó szenvedését, hogy már felmutatják annak gyümölcseit, és részesítenek is belőlük. A passio amara és a passio gloriosa kettősségét mutatja a Szent Háromnap teológiai mondanivalóját összefoglaló, a Fil 2,8–9-ben található ókeresztény himnusz szövegére íródott díszes dallamú énektétel, a Christus factus est. Ez a tétel végigkíséri a három nap liturgiáját, énekeljük mint graduálét vagy hozzákapcsoljuk a zsolozsmához, mindennap fokozatosan bővítve. Nagycsütörtökön:„Krisztus engedelmes volt értünk mindhalálig...”, Nagypénteken: „...mégpedig a kereszthalálig.” Nagyszombaton hozzátesszük: „Azért Isten fölmagasztalta őt, és nevet adott néki, mely fölötte van minden névnek.”

A húsvéti liturgiáról pedig elmondható, hogy lépten-nyomon visszatekint Nagypéntek eseményeire és a keresztre, sőt a vigília olvasmányai a teremtésig visszamenőleg idézik fel Isten nagy üdvösségtörténeti tetteit, miközben a tűzszenteléssel, keresztkútszenteléssel, valamint a keresztség és bérmálás szentségének kiszolgáltatásával újra csak Pünkösd erőterébe kerülünk.

Természetesen az egyéni áhítatgyakorlatoknak és a hagyományos népi ájtatosságoknak is helyük van a Szent Háromnapban, amennyiben a hitünk szent titkait ilyen egységben látó liturgikus ünneplésből táplálkoznak: a nagycsütörtöki virrasztás, a nagypénteki keresztútjárás, a nagyszombati szentsír-látogatás és a húsvéti körmenet szervesen kapcsolódnak e szent napok liturgiájához, anélkül, hogy lerontanák a húsvéti misztérium ünneplésének összefoglaló jellegét.