Tanítás a Nagyböjtről

Miből áll a húsvéti időszak?
Nagyböjt szent Negyvennapjából és Húsvét (Pászka) szent Ötvennapjából.
Mit ünneplünk a húsvéti időszakban?
A húsvéti szent idő Krisztus megváltó életművének, az azt betetőző szentséges kínszenvedésnek időszaka. Urunk halálig menő engedelmességének gyümölcseiből először Ő MAGA részesül, amikor feltámadásával, mennybemenetelével és mennyei trónfoglalásával megdicsőítette őt az Atya. Azután érdemeinek erejében részesítette EGYHÁZÁT is, amikor elküldte szent Lelkét, majd a „húsvéti szentségek” által a kegyelmek kiosztását megkezdte és a történelem végéig folytatja.
Mit tanít a II. Vatikáni Zsinat a nagyböjtről?
„A Szent Negyvennapnak két jellegzetes belső tulajdonsága van: egyrészt és elsősorban ez a keresztségre való előkészítésnek és arról való megemlékezésnek, másrészt pedig ez a töredelemnek ideje. Ezért kell, hogy így a hívők ebben az időben nagyobb buzgósággal hallgassák Isten igéjét, több időt fordítsanak imádságra, hogy így készüljenek a húsvéti misztérium megünneplésére.” (LK 109.)
Mi történik az Egyházban évről évre a nagyböjti időszakban?
Az Egyház nemcsak megemlékezik Krisztus húsvéti misztériumáról, hanem a liturgiában megújítja azt, hogy a hívők egyesülhessenek Megváltójukkal és felfoghassák az ő kegyelmeit. A nagyböjt évenkénti tavaszi tisztulás és lélekújulás ideje az Egyházban. De kemény szellemi harcé is. Krisztus harcba szállt a Sátánnal: böjtölése által, a kísértés által visszaverése által, tanítása és gyógyító csodái által, legfőképpen pedig önként vállalt szenvedése és halála által. A kereszten látszólag vereséget szenvedett, de valójában halálának percében rontotta le a Sátán birodalmát. Krisztus évről évre megvívja harcát híveiért a nagyböjtbe. „Nektek nem a test és vér ellen kell harcolnotok, hanem evilág Fejedelme — vagyis a Sátán — ellen.” (Ef 6,12) A tapasztalat megerősíti az egyházatyák véleményét: a Sátánt ingerli a húsvéti kegyelemáradat, s ilyenkor erősebben ostromolja a lelkeket. Ők azonban Krisztus erejére támaszkodnak, és megerősödve, lelkileg fejlettebben kerülnek ki az összecsapásból. Nagyböjt I. vasárnapján nemcsak azért olvassuk Krisztus megkísértésének evangéliumát, hogy ebből tanuljanak a hívek, hanem azért, mert a liturgia révén a kísértést visszaverő Krisztus ereje száll belénk, tehát végső soron Krisztus vívja e harcot Egyházáért.
Kikben vívja Krisztus e harcot?

1. A keresztelendőkben. Az ősegyház általában húsvét éjszakáján keresztelt. Nagyböjt folyamán előkészítette őket a szentség felvételére, fokozatos vizsgákra bocsátotta őket (a 3. és 4. hét szerdáján), s e vizsgákhoz, scrutiniumokhoz mély értelmű beavató szertartásokat kapcsolt. (Azok egy része ma a keresztelés bevezető szertartásában szerepel.) A hittanulók lelkéért folytatott harc Krisztus húsvéti győzelmében végződik.
2. A vezeklőkben. Az ősegyház a legnagyobb, nyilvános bűnökért nemcsak bűnbánatot, hanem nyilvános vezeklést követelt, hogy a közösséget romboló rossz a közösséget építő jó által ellensúlyoztassék. Az ünnepélyes vezeklés Hamvazószerdán kezdődött. A vezeklők a hajukat levágták, tartózkodtak minden vendégeskedéstől, adás-vételtől, szórakozástól; böjtöléssel, búcsújárással, önsanyargatással büntették magukat; nem áldozhattak, és a templom előcsarnokában tartózkodva kérték a többi hívek imádságát. Az Egyház pedig az egész nagyböjtön át könyörgött értük, hogy a kemény próbába ne fáradjanak bele, hanem abból megerősödve, megújulva jöjjenek elő. Bennük is lelki harcot vívott Krisztus, s győzelme Nagycsütörtökön teljesedett be, amikor az Egyház gyönyörű szertartás keretében visszafogadta és feloldozta őket. A vezeklők alakja a bűn komolyságára figyelmeztet minket. Semmi érv - még Isten irgalmának gondolata sem - vezethet arra, hogy könnyelműen vegyük a bűnt, melyért Isten saját Fiát sem kímélve követelt jóvátételt.
3. Az összes hívekben. A hívek nemcsak okulnak a keresztelendő hittanulók és a vezeklők böjti előkészületéből, s nemcsak állhatatosan imádkoznak értük, hanem lényegében ugyanazt élik át, ugyanazt a harcot vívják magukban, ha nem is ugyanúgy. Ami a KERESZTELÉSBEN velünk történt, azt évről évre meg kell újítanunk: meg kell halni a bűnnek, a bűnös vágyaknak, az ördög csábításainak, pompájának — tehát Krisztussal együtt fel kell szögeznünk önmagunkat a fára —, és sokkal jobban, mint eddig, az Istennek élni, a kegyelem gyümölcseit teremni szeretetben, nyájasságban, fegyelemben, belső erőben — tehát Krisztussal együtt új életre feltámadni.

Ami a VEZEKLŐKKEL történik, annak belsőleg velünk is meg kell történnie. Hamvazószerdán be kell állnunk a vezeklők közé, igazi, mély, az embert megrázó bűnbánattal kell sírnunk Isten előtt — a bűneinkért meggyalázott, megalázott, vérbe borított Krisztus-arc látványa előtt.
Mi tehát a nagyböjti lelkület jellemzője?

1. A külső élet visszaszorítása, magunkba szállás.
2. Bűnbánat, életünk jobbítására való szándék.
3. Az Egyház liturgiájával egyesülve a nagyböjti fegyelem fölajánlása.
   Szentírási szakaszok a nagyböjt tanításához:
   János evangélium 12,27–36, 14,30–31, 16,8–11; Efezusi levél 6,10–18; Júdás 5–6; Lukács 8,10–12; Péter I. levél 5,8–9; Zsidókhoz írt levél 2,14; Lukács 11,14–26. A böjtről: Izajás 58,1–8; Joel 2,12–17; Tóbiás 12,6–8; Márk 9,27–28; Korintusiakhoz írt második levél 6,1–10; Máté 6,16–18, 9,10–15; Apostolok Cselekedetei 13,2–3.
   Melyek a Nagyböjt sajátos gyakorlatai?
4. A BÖJT.
   a) Elsősorban ételböjt, mert ez — az ember önfenntartási ösztönét érintve — a legkeményebben, leginkább húsbavágóan, éppen ezért szüntelenül figyelmeztetve felszögez minket Krisztus keresztjére. Az Egyház ma is csak Hamvazószerdára és Nagypéntekre ír elő szigorú böjtöt, nagyböjt minden péntekjére hústól való tartózkodást; de ugyanakkor int az önként vállalt további böjtölésre.
   b) A böjt kiterjed más külső javakra: kedvenc étel, ital, szórakozás, alvás, beszélgetés, tréfálkozás, stb.
   c) Legyen a böjt „nagy és egyetemes” („magnum et generale”) — mondja Szent Ágoston. Mit jelent ez? A katolikus böjt nem csupán önfegyelmezési (aszketikus) eszköz, hanem liturgikus jellegű tisztulási és áldozati cselekmény. Bár külső tett, de lényege egy belső valóság: az önakaratinktól való elfordulás, Isten akaratához való odafordulás. Hiszen „Krisztus is engedelmes lett értünk egészen a halálig.” A legalapvetőbb böjtölés: tartózkodni a bűntől, lehetőleg a kis bűnöktől is, hiszen ott Isten akarata és a vele szemben álló önakarat között kell választani. Továbbá: tartózkodni a bűnös vágyakozásoktól, mert abban — rejtetten — mégis Isten akaratát szeretnénk a magunkéhoz hajlítani. Végül a böjt: tartózkodás a megengedett javak egy részétől, hogy a teremtményt szívünk oltárán feláldozzuk a Teremtőnek. Ugyanígy áldozhatjuk fel saját elképzeléseink erőltetését, az Isten, az Egyház, a haza törvényei ellen való lázadozásunkban, stb.
5. AZ IRGALMASSÁG. Az irgalmasság kettőt jelent:
   a) Adni. Az Egyházatyák egybehangzó tanítása, hogy a böjt akkor értékes Isten előtt, ha az így megtakarított pénzből (időből stb.) a nálunk szegényebbeket segítjük. Az irgalmas szeretet egyben bűnbánati cselekmény, mert „a szeretet befödi a bűnök sokaságát.” (1Pét 4,8)
   b) Megbocsátás. Őszinte szívből, semmi viszonzást és hálát nem várva, mindenkinek, aki ellenünk vétett. Ez is bűnbánati cselekmény, mert Krisztus ennek függvényévé tette az ő bocsánatát: „Bocsásd meg a mi vétkeinket, MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK az ellenünk vétkezőknek.”
6. AZ IMÁDSÁG. A böjt és a jócselekedet közvetve vonatkozik Istenre. Az imádságban, elmélkedésben, lelki olvasmányban a lélek közvetlenül Istenhez emelkedik: a teremtménytől a Teremtőhöz, a hasznostól az igazsághoz, az anyagiaktól a szellemiekhez, a hétköznapok túl sok külső eseményétől a belsőhöz fordul, kilép önmagából, hogy megtalálja igazi önmagát. A Nagyböjt a többi liturgikus ima, közösségi ima, magánima, templomlátogatás, vallási tanulás és olvasás megszentelt időszaka.
   A Nagyböjt liturgiája:
   A szent Negyvennap megkülönböztetett idő az Egyház liturgiájában. Minden napnak saját miseszövege van. A miseruhák színe: viola. A templomot — a IV. vasárnap kivételével — nem szabad díszíteni, az orgona nem szólhat, legföljebb az ének alátámasztására. A misében elmarad az öröm éneke, a Glória, nincs Alleluja, helyette a komoly hangú, profetikus Traktust énekeljük, vagy az evangélium előtti verset.
7. Nagyböjt első szakaszának liturgikus tárgya: a keresztségi kegyelem, a bűnbánat, vezeklés, a nagyböjti megújulás, a böjtölés áldozata. Az EVANGÉLUMBAN először a böjtölő és megkísértett Krisztust látjuk, majd az üdvösséget és bűnbocsánatot hirdető Messiást, vagy a gyógyító-evangéliumok jelképében a kegyelmi gyógyulást hozó isteni Orvost. Az ÉNEKEK az elesett ember Istenhez kiáltását és az Egyház biztató válaszait idézik. A KÖNYÖRGÉSEK a nagyböjti életgyakorlatra kérnek segítséget, s azt liturgikusan felajánlják Istennek.
8. A Nagyböjt vége felé a liturgia egyre inkább A SZENVEDŐ KRISZTUS alakját láttatja, aki együttszenvedésre hív minket, hogy majd dicsőségéből is részt adhasson.
9. A Nagyböjt utolsó hete: A NAGYHÉT már a megígért misztériumnak beteljesedése és kiosztása, az egyházi év központja és szíve.
   Mivel segít még minket az Egyház a Nagyböjtben?
   Anyai intelmein, megszentelő liturgiáján és a megszentelt nagyböjti gyakorlatokon kívül az Egyház JÁMBOR SZOKÁSOK ÉS ÁJTATOSSÁGOK által is elő akar készíteni minket Húsvét befogadására. Ilyenek a bűnbánati jellegű, valamint Urunk szenvedéséről szóló ájtatosságok, a keresztút, továbbá a nagyböjti lelkigyakorlatok, hittanítások. A Húsvét tartalmához illő, hogy az Egyház éppen ezt az időt írja elő az évenkénti (legalább) egyszeri GYÓNÁS ÉS ÁLDOZÁS számára, mégpedig lehetőleg saját plébániatemplomunkban. E jeles húsvéti szentségek részesítenek minket a megváltás gyümölcseiben, táplálják bennünk azt a keresztségi megszentelő kegyelmet, melynek kútforrását plébániatemplomunkban tiszteljük, s a kijelölt időben való szentségfelvétel egyesít minket katolikus testvéreinkkel.
   Tanácsok a Nagyböjt megtartásához:
   Minden napnak saját miséje van - menjünk többször, ha lehet, naponta misére. Vegyünk részt az Egyház liturgikus szertartásaiban, s ha tudunk, egyéb ájtatosságaiban. Nagyböjt elején (Hamvazószerda) indítsuk föl a szándékot a nagyböjti gyakorlatok megtartására, s nagyjából tervezzük meg nagyböjti életrendünket. A nagyböjti elmélkedés egyik legszebb anyaga a nagyheti szertartások szövegeinek, szimbólumainak megismerése. Ezen túl aki képes, jelentkezzék nagyheti liturgikus szolgálatra (asszisztencia, ének), s a Hamvazószerdával kezdődő próbákat tekintse nagyböjti lelkigyakorlatnak. Ne csak önként vállalt gyakorlatokban buzgólkodjunk, hanem elsősorban az állapotbeli kötelességekből adódó, Istentől küldött, vagy kísértésképpen jelentkező megpróbáltatások türelmes elviselését ajánljuk fel naponta. A kiegyensúlyozott katolikus emberben nem válik szét élesen a természetfölötti és természetes élet. Lelki megújulásunkkal jól egybehangzik, s azt támogatja, ha Nagyböjtben a számtalan elhanyagolt dolgok rendbehozását is erénygyakorlatként kezeljük: elmulasztott kötelességek, adósságok, halasztott beszélgetések, levelek, tavaszi nagytakarítás, stb.
   Nagyböjti zsoltárok:
   A Nagyböjt vezető zsoltára: a 90. Szerepel Krisztus megkísértésének evangéliumában, s az Egyház liturgiája több versét idézi a zsolozsmában, miseénekekben, mert ez a zsoltár helyezi egész böjti harcunkat Isten oltalma alá (lásd a kompletóriumban). Különösen nagyböjti zsoltárnak mondhatók a bűnbánatiak (részletek a _Közös bűnbánati ájtatosság_ban). A szenvedő Krisztusról szóló jövendölés-zsoltárok közül kiemelkedik a 21., ennek kezdő szavait maga Krisztus idézte a keresztfán, s többi verse is szószerint teljesedett (lásd a „lamentáció-t).