Kotta
Véget ért, Kedveseim, Üdvözítőnk diadalmenete a keresztfára; s kereszthalála kegyelmi ajándékainak szétosztása befejeződött. Minderről az Ószövetség szózatai már előre hírt adtak. Szomorkodjék tehát csak a test szerint gondolkodó, örvendezzék viszont az, ki szellemében krisztusi. S az ünnep, mely amazoknak éjszakára váltott, nekünk a villámlás fényességével világoljon. Krisztusnak egyazon keresztje ugyanis a hívőknek DICSŐSÉG, a nem-hívőknek BŰNHŐDÉS. Mert jóllehet az üldözők őrjöngése mást sem tett az Úr fölsége ellen, mint durván kegyetlenkedett vele, és könyörtelenül halálra gyötörte Őt, mégis a megváltottak számára az Úr e szenvedéséből tényleg és igazabban az ÖRVENDEZÉSNEK támad értelme, és nem a SZOMORKODÁSNAK.
Menthető volt akkor a tanítványok rémülete; midőn egyazon gaztett véghezvitelére összefutottak az írástudók és főpapok, s e kövér ökrök gőgös felfuvalkodása, meg a bikaborjak hetvenkedő arcátlansága dühöngött; midőn a juhok szemeláttára mohó vadállatok vérszomja követelte az igaz Pásztor vérét; — mikor végezetül Ő maga, aki szenvedésre jött, a mi természetünkkel közösségben mondotta: „Szomorú az én lelkem mindhalálig!”
De most már, hogy az ERŐTLENSÉG magáravállalása által HATALMA az isteni erőnek világossá lett, a híveknek semminemű bánkódása a Húsvét ünneplését homályba ne tegye, — s az egykor végbement események sorát SZOMORKODVA felidézni nem szabad! Mert az Úr az üldözők rosszindulatát használta fel arra, hogy valójában a rajtunk Könyörülőnek akarata teljesedjék.
És ha Izraelnek Egyiptomból való kimenetelekor a szabadság ára volt a BÁRÁNY vére — hát akkor mily nagy öröm kell, hogy elfogja a keresztény népeket, melyekért a mindenható Atya saját FIÁT sem kímélte, hanem mindnyájunkért kiadta őt?! Hogy így legyen, Krisztus megölése miatt, a Húsvét: IGAZ ÉS EGYEDÜLÁLLÓ ÁLDOZAT, erejében pedig már nem EGY nép a FÁRAÓNAK hatalmából, hanem kiragadtatik az ÖRDÖG fogságából mind az EGÉSZ világ!
Nagy Szent Leó ünnepi beszéde.