Mit kell tudni az allelujáról?

Részletek

Elmélkedések húsvétra
Elmélkedés
Forrás: ÉE 1124. oldal

Kotta

Az ALLELUJA a héberből származik, és szó szerint annyi: Hallelu-Jah = dicsérjétek Jahvét, az Istent. Ám már az Ószövetségben örömkiáltás lett belőle, s Tóbiás könyvében olvassuk, hogy egykor majd a mennyei Jeruzsálem utcáin alleluja fog zengeni. Az első keresztények is ebben az értelemben, az örvendezés, a mennyország, a föltámadás énekeként énekelték. Hozzátartozik a liturgia ősállományához, hangzik a legrégibb időktől, s hangzani fog századokról századokra egészen az idők végéig, hogy majd ott túl a mennyei Jeruzsálemben is vég nélkül zengjen (vö. Jel 19,6). A kereszténység első idejében a magánéletben is használták az alleluját: énekelték otthon, szántás-vetés közben, műhelyben, hajósok evezős dalként, katonák csatakiáltásnak. Az alleluja legigazibb helye azonban a liturgiában van. Húsvétkor, mint föltámadási ének, az egész éven át, mint a föltámadás örömének, a győzelem reményének éneke. A szentmisében az alleluja előhang az evangéliumhoz: Krisztus érkezését jelentő ünnepi harsona. Csupán a böjt ideje, melyet a bűneinkért vállalt töredelemnek szentelünk, indítja az Egyházat arra, hogy az ujjongó öröm e nagyszerű énekét egy időre elhagyja, hogy meghitt barátjától, az allelujától elszakadjon. S viszont húsvét éjszakáján ugyanolyan kitörő örömmel kapjuk vissza a várva-várt dallamot, s mindazt, amit jelent.

Pius Parsch alapján.