Feltámadtam, és újból veled vagyok

Az Egyház csodálatos finomsággal nem győzelmi himnuszt zendít meg a mise elején, hanem egészen bensőséges, a lélek legmélyébe hatoló igéket énekel. Krisztus szólal meg, és így szól Atyjához: Feltámadtam és ismét veled vagyok — nagypénteken mintha elhagytál volna, s én hiába kiáltottam: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”; de megdicsőítetted egyszülött Fiadat a feltámadásban: reám tetted kezedet, azt a kezet, mely mindenható erődnek képe. Csodálatos előttem a te tudásod, mert ez a tudás nem utólag vesz tudomást a dolgokról, hanem határozat és megvalósítás egyben. Így adja át magát teljesen a feltámadt Krisztus Atyjának, hogy feltámadásában is azt hirdesse, amit egész életében: „én és az Atya egy vagyunk”. — Ámde nem egyedül lép az Atya elé Krisztus, hanem misztikus Testének minden tagját az Atya szívéhez viszi. Ezért mi nemcsak Krisztus szavaként idézzük kezdőéneket, hanem a magunk nevében is mondjuk: Feltámadtam (a bűn halálából), és veled vagyok (ismét a kegyelemben), reám tetted a kezedet (a keresztségben megelevenítettél és magadnak foglaltál le), csodálatos előttem a te tudásod (mellyel egész életemet elrendezted)!