A nép üdve én vagyok

Salus populi ego sum
Évközi 25. vasárnap
Introitus Dallam: Gregorián típusdallam. Bibliai szakasz: vö. Zs 36,39.40,28; Zs 77,1–4 Forrás: ÉE 593 (745. oldal), GH 369 (347. oldal)

Az egyházi év vége felé közelítünk, mely az emberi élet végét és a történelem végét is egyre inkább eszünkbe juttatja. A mennyországra gondolva jobban éreznünk kell, hogy földi életünk számkivetés (vö. 2Kor 5,6). S íme, elénk áll az Úr, és önmagában ígéri nekünk a szabadulást, az üdvöt: „a nép üdve ÉN vagyok”. És elénk áll ma is az Egyház, s a szentmisében arra a mennyei bölcsességre tanít, mely nemzedékről nemzedékre hagyományozódik a szentek közösségében, s amely egyetlen eligazítónk lehet a szorongatások között (lásd a zsoltárverseket).

Kotta

A nép üdve Én vagyok - mondja az Úr. Bármi bajban kiáltanak hozzám, meghallgatom őket, s uruk leszek mindörökké.

(1) Figyelmezz, én népem, tanítá/somra, *
hajtsátok fületeket az én szám igé/ire.
(2) Megnyitom a számat bölcs sza/vakra *
s elmondom az ősi idők / titkait. ANT.

(3) Amit hallottunk és megér/tettünk, *
mit atyáink beszéltek el / nékünk.
(4) Mi sem titkoljuk el a fiak / előtt, *
elmondjuk az ifjú nemze/déknek. ANT.

Dicsőség az Atyának és / Fiúnak, * és Szentlélek / Istennek.
Miképpen kezdetben vala, most és / mindenkor, *
és mindörökkön örökké, / ámen! ANT.