A Nagyhét és Húsvét ünnepe — Pascha Domini

Elmélkedések a Nagyhétre
Elmélkedés
Forrás: ÉE 655. oldal

A Nagyhét és Húsvét az egyházi év szíve, középpontja. Igyekezzünk minél teljesebben átadni magunkat ünneplésének, elmélyedni a húsvét titkában egyéni imádsággal, elmélkedéssel, szent olvasmányokkal, s résztvenni a ltirugikus szertartásokban és ájtatosságokban. A nagyheti liturgia rendjét a szertartáskönyvek határozzák meg. A Magyar Katolikus Püspöki Kar engedélye alapján lelkipásztori belátással gazdagíthatók e szertartások a magyar liturgikus hagyományból és népi vallásosságból merített elemekkel, az Éneklő Egyház szerint.

Kotta

Tanítás a Húsvét misztériumáról
Mit ünneplünk az egyházi év e legszentebb napjaiban?
Az Egyház évről évre e napokban üli meg Krisztus húsvéti misztériumainak kimagasló ünnepét.
Mit nevezünk húsvéti misztériumnak?
Krisztus életének minden egyes pillanata végtelen értékű, az Atyának kedves és számunkra üdvösségszerző misztérium. „Az ő embersége volt az Ige személyével egységben üdvösségünk eszköze” (II. Vatikáni Zsinat Liturgikus Konstitúció). Ezt tárja elénk az év forgásával a szent liturgia (vö. ugyanott 102. §.). De tetőpontjához akkor érkezik e misztérium-sor, amikor Krisztus, mint Főpapunk bemutatja kereszt áldozatát, „belép a szentélybe, hogy övéinek kiengesztelődést és örök üdvösséget szerezzen”, majd feltámadásával győzelmet arasson a halálon, bemenjen dicsőségére, ott közbenjárjon értünk, s megkezdje kegyelmének kiosztását.

„Az emberek megváltásának és Isten tökéletes dicsőítésének művét, amelyet az isteni hatalom nagy jelei mutattak meg előre az Ószövetség népének, Krisztus, az Úr beteljesítette. Elsősorban boldogságot adó szenvedésének, a halálból való föltámadásának és dicsőséges mennybemenetelének húsvéti misztériuma által, mert ebben a halálunkat a maga halálával lerontotta, és föltámadásával visszaállította az életet. A keresztfán elhunytnak oldalából jött elő az egész Egyház csodálatos szakramentuma (szentsége). Az úr feltámadásának emlékezetét, a boldogságot szerző szenvedéssel együtt, mint legnagyobb ünnepet üli meg az Egyház az év folyamán egy alkalommal: Húsvétkor.” (Lit. Konst. 5 és 102. §.)

A „két Húsvét” tanítása: Krisztus kereszthalálának és feltámadásának időpontját Isten úgy választotta ki hogy az egybeesék A zsidók húsvétjával. Az Ószövetség és Újszövetség húsvétja egymást átjáró, egymást magyarázó történeti és liturgikus tény, melyet együtt ünnepel, melyért egybevonva ad hálát az Egyház.

Izrael fiai hosszú-hosszú ideig a fáraók uralmát nyögték. UGYANÍGY Ádám gyermekei a Sátánnak, a bűnnek, a halálnak hatalma alatt görnyedtek, s végleg prédájává válhattak volna. — A szabadulás egyedül Istennek irgalmas tette volt. Elérkezett a gonoszság ítéletének ideje, Isten öldöklő angyala átvonult Egyiptomon (Pászka=átvonulás). UGYANÚGY hirdette ki Krisztus is kereszthalála előtt: „Ítélet van most a világon, most vettetik ki evilág Fejedelme” (Jn 12,31). — Szabadulást csak azok nyerhettek annak idején, akik a levágott Bárány vérével jelölték meg házuk kapuját. UGYANÍGY csak Jézusnak, Isten Bárányának vére mentette meg a hívek életét az örök haláltól. — A szabadulás éjszakájára komoly fegyelemben eltöltött készülettel várakoztak Izrael fiai. UGYANÍGY várakoztunk mi is az Úr Pászkájára, most, a 40 napos nagyböjtben. — A szabadítást egy szertartásos vacsora előzte meg, melyet emléklakomaként minden nemzedéknek meg kellett tartani. Krisztus éppen ezen emlékvacsora közben alapította meg az Új Szövetség szertartásos lakomáját, s azt akarta, hogy azt kínszenvedésének, halálának, feltámadásának emlékezetére a világ végéig bemutassák. — A sötétség birodalmának határa a Vörös-tenger volt. Ezen Isten csodája segítette át Izrael fiait, ugyanakkor az üldöző fáraó seregét megölte a tenger összecsapó hullámaiban. UGYANÍGY vezeti el a keresztség vizéhez Isten az embert, hogy a bennünk lakó Gonoszt a vízben megölje, minket pedig egy új életre vezessen át (Pászka=átmenet). — Innen a Sínai-hegyhez vitte őket ahol az 50. napon szövetséget kötött velük, törvényt adott nekik megszentelt néppé forrasztott őket össze. UGYANÍGY a húsvét utálni 50. napon a Szentlélek leszállása megpecsételte az Újszövetséget, megalapította az apostolokra épülő, Istent egy nyelven dicsérő Egyházat. A népre még hosszú vándorút várt, míg az Ígéret Földjére bejutottak. E vándorlás alatt az Úr tűzoszlop képében vezette őket, s a Frigyszekrényben, a szövetség ládában összpontosuló isteni jelenléttel „közöttük járt”. E vándorlás előre jelezte azt a hosszú lelki vándorutat, mely még az új hazában is rájuk várt, hogy az ígéretek teljességét majd a Messiásban és az Új Szövetségben elérhessék. — UGYANÍGY az Egyházra, és minden megkereszteltre még hosszú vándorút vár. Ezalatt Krisztusnak az Egyházban megszólaló tanítása, szent jelenléte, az Oltárszekrényben lakozás ad irányítást és erőt, míg meg nem érkezik az Egyház az Ígéret Földjére, a mennybe, a harmadik — immár örök — Húsvétba. Ez lesz életünk legnagyobb, legvégső átvonulása (Pászkája).

Melyek a Nagyböjtre és Húsvétra vonatkozó legfontosabb hitigazságok? Az emberiség első feje, Ádám, Isten iránti engedetlenségével elvesztette Isten kegyelmét. Bűnt és büntetést vont nemcsak magára, de valamennyi leszármazottjára is. Ez az eredeti, minden emberre áteredő bűn. Az áteredő bűn az embert rosszra hajlóvá tette, az üdvösségtől elzárta, a Sátán hatalmába adta.

Amikor mind jobban eluralkodott a földön a bűn, Isten egyszülött Fiát küldte, hogy el ne vesszen a világ. A Fiúisten halandó emberi testet öltött, hogy halálig menő engedelmességével jóvátegye Ádám halálthozó engedetlenségét. Mivel ő Isten volt, áldozata végtelen értékű. Mivel ember volt és az emberiség új feje (második Ádám), áldozata az egész emberiségért engesztelés volt az Atya előtt, s kiárad mindazokra, akik „hisznek és megkeresztelkednek” őbenne. Krisztus az egyetlen közvetítő: halálával az emberiség engesztelését vitte tökéletes formában az Atya elé, ugyanakkor kinyilvánította az Atya végtelen szeretetét is az emberiség felé.

Ezért az Atya felmagasztalta őt, mindent felülmúló dicsőségre emelte. Föltámasztotta a sírból, hogy kinyilvánuljon Krisztus isteni ereje, s ő az élet és üdvösség forrása legyen minden embernek. Ezután negyven nappal Krisztus emberi természetével együtt a mennybe emelkedett, hogy ott elfoglalja helyét az Atya jobbján, elküldje Szentlelkét, s örök Közbenjárónk legyen a mennyben.

Mi jellemzi az Egyház lelkületét e szent időben? Mindenekelőtt: mélységes komolyság, szent megilletődöttség, midőn belépünk az év szentélyébe, a legnagyobb titkok előtt állunk. Ezen kívül különleges, az év többi részénél nagyobb buzgóság e titkok ünneplésében.

A nagyhét és a Húsvét szorosan összetartoznak: nagypéntek is győzelmi és hálaadó ünnep, Húsvétot is a kereszt jegyében ünnepeljük.

Természetesen nem hiányzik a nagyhét lelkületéből a szomorúság, hiszen az Egyház isteni Vőlegényét gyászolja, s fájdalmát növeli, hogy Krisztus halálát a mi bűneink okozták. Ennek a gyásznak hangja átszövi az egész liturgiát, ám legerőteljesebben a „lamentációkban”, a nép romlását és gyászát panaszoló Jeremiás próféta Siralmaiban hangzik. De átjárja a nagyhetet a halál, öröm és imádás ünnepi lelkülete is, hiszen tudjuk, hogy Krisztus halála győzelmet szerzett, s értünk vállalt szenvedéseiben még inkább kinyilvánította isteni fönségét. Ez a győzelmi hang jellemzi már a nagyhét indulását (Virágvasárnap, vagyis az Úr szenvedésének vasárnapja), a nagypénteki hódolatot a kereszt előtt, s beteljesedik Húsvét éjszakáján.

Húsvét túláradó öröméről beszél minden jelkép, minden szó és ének, a szűnni nem akaró Alleluja. Húsvétot, mint legnagyobb ünnepet nyolc napon át tartjuk.

Hogyan ünnepeljük meg e szent időt? Vegyünk részt lehetőleg valamennyi liturgikus szertartásban. Erőnk szerint vállaljunk liturgikus szolgálatot.

A nagyhét három utolsó napja a középkorban a nyugalom ideje volt, a kereskedelmi élet szünetelt, s a nép zavartalanul részt vehetett a szertartásokon. Egészen természetes az, hogy a keresztények az év e három legnagyobb emléknapját jól felkészülve és lelki nyugalomban éljék át. Ügyes-bajos dolgainkat és a húsvéti előkészületeket (nagytakarítás) zárjuk le nagyszerdán.

E szent napokban elmélkedjünk Urunk megváltó haláláról, szenvedéstörténetéről, isteni ajándékairól. Testvéri örömmel, egymás felé kinyílva, „kitágult lélekkel” ünnepeljük a Húsvétot. Ne feledjük el Pál intelmét: „Ha Krisztussal feltámadtatok, az odafenn-valókat keressétek!” (Kol 3,1) Időzzünk tehát minél többet a feltámadt Krisztus társaságában (húsvéti vecsernye!).

Ugyanakkor a természetes örömöket is beépíthetjük természetfölötti vigasságunkba. Az Egyház elfogadja pl. az ünnepi étkezések szépségét, s ezért a húsvéti asztal javait vasárnap reggel megáldja, ha a pap elé visszük (tojás-, hús- és egyéb étel-áldás).