Ahol a napnak fénye kél

A solis ortus cardine
Népénekek karácsonyra
Himnusz
Dallam: Budai Psalterium, 15. század. Szöveg: Sedulius (5. század), Csanád Béla fordítása. Forrás: ÉE 23 (98. oldal)

Karácsonyi himnusz („A solis ortus cardine”). 1. versszak: Szűz Máriának gyermeke az emberiség új Vezére. 2. versszak: Egyúttal ő az, „aki által minden lett, ami lett” (Jn1,3). Ő a világ „boldog Mestere”, vagyis neki semmi sem hiányzott (=boldog), tehát ingyenes szeretetéből öltözött szolgai testbe. 3-4. versszakok: Mária: templom, kiben Isten lakik. Ő nem csak az ember-Krisztusnak, hanem az Isten-embernek szülőanyja. 5. versszak: Mária és Erzsébet találkozásakor „Erzsébet méhében felujjongott a magzat”, Keresztelő Szent János: a Hírnök üdvözölte Urát, a pusztában kiáltó Hang köszöntötte önnön értelmét: az Igét (vö. Lk 1,41).

Zsolozsmában, ájtatosságokon, közösségi imaalkalmakon.

Kotta

(1) Ahol a napnak fénye kél,
s a föld amerre véget ér,
dicsérjük Krisztust, a Vezért,
Szűz Máriának gyermekét!

(2) A világ boldog Mestere
szolgai testbe öltözött,
hogy testünk testtel mentse meg,
s ne vesszen el, kit alkotott.

(3). A szülő titkos rejtekén
belép az égi kegyelem,
a szűz—leánynak méhe hord
soha nem ismert titkokat.

(4) Szemérmes szíve otthona
Istennek lett a temploma,
férfit nem ismervén soha,
hallván igét, fiat fogant.

(5) Világra hozta gyermekét,
kit Gábriel meghirdetett,
kit anyaméhbe zárva még
János titkon megérezett.

(6) Szénán feküdni kényszerült,
nem félt jászolban szállni meg,
s kicsinyke tejjel étkezik,
kinél madár sem éhezik.

(7) Örvend a mennyek kórusa,
Istenről zengnek angyalok,
s láthatják, ím, a pásztorok
mindenek urát, Pásztorát.

Meghajolva:
(8) Urunk, dicsérünk tégedet,
aki a Szűznek fia vagy,
Atyádat és Szent Lelkedet
örökké, minden századon.

Ámen.