Dicsőült Szent Ferenc

Október 4. | Szent Ferenc hitvalló
Népének
Dallam: XVII. századi, erdélyi népi gyűjtés szerint. Szöveg: Kájoni Kancionále alapján. Forrás: ÉE 298 (360. oldal)

Assisi Szent Ferencről (október 4., lásd „Sanctorale”-t), a Ferences Rend alapítójáról. A szentek, így Ferenc is a keresztény erényeknek élő mintája, „tükre”. A Krisztusban adott tökéletességet a szentek egyes erények kiemelésével, a mi emberi léptékeink szerint is belátható, követhető módon állítják szemünk elé. Szent Ferencben a világ javairól és saját akaratunkról való lemondásnak, tehát a szegénységnek és engedelmességnek, továbbá a Krisztus szenvedéseiben való elmerülésnek hősi fokát tiszteljük.

Kotta

(1) Dicsőült szent Ferenc, Krisztus jó szolgája,
alázatosságnak eleven formája,
tisztaság, szegénység égő szép fáklyája,
engedelmességnek ragyogó példája.

(2) Ki ellene mondtál bátran e világnak,
lelkeket vadászó Sátán pompájának,
hű szolgája voltál a te szent Uradnak,
nyomdokát követted szenvedő Krisztusnak.

(3) Hűséges, jó Vezér, messze fénylő csillag,
ki a sötétségben tündökölsz, mint szép nap,
mutasd meg minékünk, hol van az igazság,
s tedd, hogy befogadjon az örök boldogság!