Tanítás az Oltáriszentségről

Elmélkedések Úrnapjára
Magyarázat
Forrás: ÉE 921. oldal

Kotta

Az Oltáriszentség a hívő isteni életét táplálja, s az élő tagot (hívőt) jobban kapcsolja a Főhöz, Krisztushoz. Az emberi értelem nem képes fölfogni, hogyan adhatja Krisztus önmagát eledelül. De az ő szava erről biztosít, a csodálatos kenyérszaporítás pedig hatalmáról tanúskodik. „Íme, hitünk szent titka!”

Az Oltáriszentség krisztusi alapítása

E szentséget Krisztus megígérte a kafarnaumi beszédben: „A kenyér, amelyet majd adok, az én testem a világ életéért.” Olvasd el János evangéliumának 6. fejezetét.

A utolsó vacsorán, azon az estén, amelyen elárultatott, „Jézus kezébe vette a kenyeret, hálát adott, és azt mondta: Vegyétek és egyétek, ez az én testem, mely értetek adatik. Hasonló módon a vacsora után vette a kelyhet, és azt mondta: Ez az Újszövetség kelyhe az én véremben. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” (1Kor 11,23–25).

Az Oltáriszentség jele

Az oltáriszentség jele a tiszta búzakenyér és szőlőbor, mely fölött a pap Krisztus megbízásából és nevében ismétli meg az Úr szavait: „Ez az én testem… Ez az én vérem”. Krisztus a szentmisében ÁLDOZATUNK (lásd lentebb: „az Oltáriszentség: áldozat”), a szentáldozásban TÁPLÁLÉKUNK (lásd lentebb: „az Oltáriszentség: lakoma”), a szentségházban Emmánuel, vagyis VELÜNK LAKÓ ISTEN, erőforrásunk, vigaszunk, lelki barátunk (lásd lentebb: „az Oltáriszentségben jelenlevő Krisztus imádása”). Az Oltáriszentséget a legmélyebb imádás illeti Krisztus valóságos jelenléte miatt.

Krisztus valóságos jelenlétéről

Hitünk tanítása szerint az átváltoztatás után a kenyér Jézus teste, a bor az Ő vére. Jézus valóságosan — bár szentségi módon és titokzatosan — jelen van üdvösséghozó kereszthalála és feltámadása erejével. A kenyér és bor „színei” (alakja, íze, kiterjedése) megmaradnak, de a kenyér és bor lényege Krisztus testévé és vérévé válik. Ezt a változást nevezi az Egyház hagyományos kifejezéssel ÁTLÉNYEGÜLÉSNEK. A kenyér elsősorban Krisztus testét jelzi, a bor pedig az ő vérét, a két szín alatt való jelenlét pedig utal valóságos feltámadására, a keresztáldozatra, vérének kiontására. Az Oltáriszentségben a megdicsőült Krisztus van jelen, ezért mindkét szín alatt az egész Krisztus rejtőzik, szent emberségével és attól elválaszthatatlan istenségével. Krisztus a szent ostya minden részében úgy van jelen, mint az egészben. A törés őt meg nem osztja, sem meg nem sokszorozza. Az Oltáriszentségben a világon mindenütt ugyanaz a Krisztus van jelen, de nem többszörösen, hanem az egész Egyházat egységbe forrasztva.

Az Oltáriszentség „titkai”

  1. Az Oltáriszentség Jézus legnagyobb AJÁNDÉKA, ebben saját magát adja népének, hogy állandó EMLÉKJELE legyen az ő húsvéti titkának. „Emlékezetet szerzett csodatetteinek az irgalmas és könyörületes Úr: eledelt adott az őt félőknek” (110. zsoltár). De nem puszta emlék ez, hanem hatékony, a húsvéti titkok újra megjelenülése az oltáron. Krisztus mint Főpap van jelen, valóságos ÁLDOZATOT mutat be Egyházán keresztül, s ennek gyümölcseiből részesülünk. „Halálodat hirdetjük, Urunk…!” Krisztus egyetlen, tökéletes, oltárainkon megújuló áldozatával ad hálát az Egyház a mennyei Atyának az idők végezetéig.

  2. Az Oltáriszentség mint TÁPLÁLÉK az élet megosztásának a jele. „A misztikus test tagjai az kapják, ami a Fő akaratából az övék” - mondja Szent Ágoston. Így mi hasonulunk ebben a lakomában ahhoz, aki ELEDELÜNK lett. Egyre inkább krisztusivá válunk, a Fő testének tagjai leszünk, s mondhatjuk: „Élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem” (Gal 2,20). Az Oltáriszentség bőségesen adja a megszentelő kegyelmet, hogy „életünk legyen, és egyre bőségesebb életünk legyen” (vö. Jn 10,10). A természetes eledelből, a kenyérből így lesz Jézus önátadásának eszköze.

  3. „Sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesedtünk” (1Kor 10,17). Krisztus tagjai vagyunk, ugyanaz az élet jár át bennünket. Az Oltáriszentség ezért AZ EGYHÁZ EGYSÉGÉNEK JELE ÉS MEGVALÓSÍTÓJA. Az Egyház egysége a Krisztus ajándékozta valóságos élet-közösségen múlik, és nem emberi akaraton, érzelmen.

  4. Az Oltáriszentség ELŐVÉTELEZÉSE annak AZ ÖRÖK LAKOMÁNAK az Atya házában, amelyet Krisztus ígért meg (Lk 22,16-18; Mk 14,25). A MENNYEI BOLDOGSÁG ZÁLOGA, az örök élet örömeinek előzetes megízlelése. Az Oltáriszentség eme titkait így foglalja össze az Egyház úrnapi antifónája: „Ó szent LAKOMA, melyben KRISZTUST vesszük, felidézzük szenvedésének EMLÉKÉT, lelkünket KEGYELEM tölti el, s a jövendő dicsőség ZÁLOGA nekünk adatik.”

Az Oltáriszentség nevei

A Szentírásban, szenthagyományban, liturgiában, hittanításban használt nevek kifejezik e szentség mindennél magasztosabb és gazdagabb valóságát. „Élet kenyere” (Jn 6,35), mert a lelkiéletet fenntartja, táplálja. „kenyértörés” (1Kor 10,16), mert egy kenyérben részesedünk mindnyájan. „Eukarisztia” (=hálaadás), mert az áldozati kenyér és bor Krisztus ajándéka, ezért hálaadással kell fogadni és mert a szentmisében hálát adunk Istennek az üdvösség művéért. „Angyalok Kenyere”, mert Krisztus e szellemi valók egyetlen „tápláléka”, erőforrása. „Manna”, mert Isten ezzel tartja fenn az Újszövetség vándorló népében az életet. „Communio” (=egyesülés), mert csodálatos módon egybefűzi Istent az emberrel és az embereket egymással. „Misztérium”, mert látható dolog színe alatt láthatatlan istenit közvetít.