Hints meg engem, Uram

Aspérges me, Dómine
Bűnbánati cselekmények
Antifóna
Szöveg: Zsasskovszky. Bibliai szakasz: Zs 50,9.3.12 Forrás: GH 510 (464. oldal)

A szentmisére való felkészülés, megtisztulás ősi, liturgikus, ünnepélyes formája. Az 50. zsoltárból vett szavak az embernek a megtisztulás utáni vágyakozását szólaltatják meg. Az „izsóp” az Ószövetségben szereplő, meghintésre és tisztításra szolgáló gyógynövény.

Ennek végzője egy ministránssal az oltár elé vonul, a hívek üdvözlése és a bűnbánatra intő bevezető szavak után az alábbi antifónát intonálja, melyet a hívek és a kórus folytat. Közben végighalad a templomon, s keresztségünkre emlékeztetve szenteltvízzel hinti meg a híveket. Az oltárhoz visszaérve rövid könyörgést mond. — Ugyanezt a megtisztulást jelképezi az is, amikor a templomba érve a szentelt vízzel keresztet vetünk. — Asperges esetén esetén a misében a bűnbánati cselekmény elmarad. A zsoltárverseket a kórus vagy az előénekesek kisebb csoportja, ha nincsenek jelen, akkor a kántor recitálja.

Kotta

Hints meg engem, Uram, izsóppal és megtisztulok,
moss meg engem, és fehérebb leszek a hónál.

(1) Könyörülj énrajtam, / Isten, *
a te nagy irgalmasságod / szerint! ANT.
(2) És a te könyörületességednek sokasága / szerint *
töröld el az én gonoszsá/gomat! ANT.
(3) Tiszta szívet teremts bennem, ó, / Isten, *
és az igaz lelket újítsd meg / bensőmben! ANT.

Dicsőség az Atyának és / Fiúnak, *
és Szentlélek / Istennek.
Miképpen kezdetben vala, most és / mindenkor, *
és mindörökkön örökké, / ámen! ANT.

Könyörgés
Könyörögjünk! Add meg nekünk, kérünk, Urunk, e teremtményeddel, a vízzel való meghintés által elménknek egészségét, testünknek épségét, üdvösségünknek védelmét, reménységünk biztonságát és hitünknek megerősödését. Krisztus, a mi Urunk által. R. Ámen!